Kottek Petra – Minden gyermekkorban kezdődik

Blog :: Érdekességek 2019. január 10., csütörtök 21:54 Aqua, Kottek Petra, quebeck, Szenvedélyünk a kutya

Kottek Petra három kutyusával nem akármire vállalkozott: játékos formában, élményeken keresztül igyekszik megtanítani a víz tiszteletére a gyerekeket, emellett az általunk oly fontosnak tartott felelős állattartással kapcsolatban is remek víziói vannak. Petrával ezekről is beszélgettünk!

 

Kérlek, mutassuk be, honnan indult a tevékenységed, és mivel is foglalkozol most pontosan!

Angol nyelvtanárként végeztem a veszprémi egyetemen, Lappföldön tanultam ösztöndíjjal, de közben már vizimentőként dolgoztam a csopaki strandon. A családban mindig volt kutya körülöttem, és valahogy szerettem volna a tanítást, az oktatást párosítani a vizimentéssel. Ehhez az első „vizes” kutyusom, Aqua lett az összekötő kapocs. Aquát tudatosan választottuk, egészen Belgiumig mentünk érte, őt egy olyan kennelből hoztuk el, amely tipikusan vizimentő és kiállítási ebek tenyésztésével foglalkozik. Vele együtt kaptunk egy képzési tervet, ennek alapján fogtunk neki a trenírozásának, és ez alapot jelentett az általunk űzött kutyás vízbiztonsági tréning kidolgozásában, fejlesztésében is.  

Melyik volt az a pont, amikor a kutya és a víz misztériuma összekapcsolódott nálad? 

Vizimentőként volt bennem egy hiányérzet, már ami a megelőzést illeti. A környezetemben azt tapasztaltam, hogy ha az ember a szülőknek próbálja sulykolni a téma fontosságát, az nem feltétlenül célravezető, viszont ha van egy hiteles kutyánk, akinek a segítségével játékos formában képesek lehetünk felhívni a figyelmet a veszélyforrásokra, akkor miért ne tegyük ezt meg? - azt hiszem, ez volt az a fázis, ahol összeállt a történet. 

Jelenleg milyen kutyusokkal, és milyen koncepció alapján dolgozol?

A már megkezdett vízbiztonsági tréningünket két kutyával igyekszünk továbbfejleszteni, ennek keretében van egy jégbiztonsági programunk is. A vizimentést Aqua végzi, míg a jég hátán egy másik újfundlandi kutyus, Sonar az úr. Mindkettőjüket nagyon szeretik a gyerekek, igazán hatásos a munka velük! A felelős állattartásról is tartunk prevenciókat, melyben egy fiatal bobtail kutyus, Moon van a segítségünkre. Vele egyébként a későbbiekben szeretnénk majd terápiás foglalkozásokat is tartani.

Mik a hosszútávú céljaid?

Van egy nagy álmom: ez a témában egy gyereknyelven íródott könyv, ami beépül a közoktatásba. Egy olyan oktatóanyag kidolgozása, amelyből az iskolákban tanítják a gyerekeknek, miképp kell biztonságosan strandolni, vizek közelében tartózkodni, rosszabb esetben hogyan tudják önmagukat, és/vagy bajbajutott társaikat megmenteni. Ezenkívül, a továbbiakban is szeretnénk az Erzsébet táborral, valamint a Veszprém Megyei Rendőrkapitánysággal megkezdett közös munkánk folytatni, amelynek célja, hogy a kutya által nyújtott élményeken keresztül minél több gyermeket képesek legyünk elérni, felkészíteni.

Cégünk több fronton is küzd a felelős állattartásért. Véleményed szerint hazánkban hogyan lehetne elérni az óhajtott állapotot, javítani az állattartási kultúrán?

Ezt egy nehéz kérdésnek tartom, úgy gondolom, hogy mindent gyerekkorban kell elkezdeni. A vízbiztonsághoz hasonlóképpen, erről sem ártana egy tananyagot foganatosítani az iskolákban. Egészen biztos vagyok abban, hogy ez markáns változást, és komoly eredményeket, valódi előrelépést jelentene a későbbiekben az össznépi állattartási kultúránkban. Gyerekkorban kezdeni, és közel hozni az állatokat a legkisebbekhez - szerintem ez lehet az üdvözítő út!

 

Írta: Tóth Krisztián Márk

megosztás

Bolt- és Partnerkereső

A Quebeck gyógyszermentes, egészségmegőrző termékei egyre szélesebb körben kaphatóak. Bolt- és partnerkeresőnk segítségével megtalálhatod a közeledben lévő viszonteladó partnereinket és webshophálózatunk tagjait. 

keresés

Viszonteladói és Partner Program

Saját gyártású, speciális egészségmegőrző termékeink forgalmazására Keresünk viszonteladó partnereket magyarországon és külföldön egyaránt, forgalmazói hálózatunk bővítése céljából!

csatlakozás

Blog
;