Remek ötlet Floridában: Gazdikereső ebek képei kerültek sörösdobozokra

Blog :: Érdekességek 2020. január 25., szombat 11:54 quebeck, Szenvedélyünk a kutya

A különleges akció egy helyi menhely és sörgyár kooperációjából született, a cél az, hogy segítsenek otthonra találni az árva állatoknak.

 

A Motorworks Brewing sörgyár minden év januárjában jótékonysági eseményt tart, itt mutatták be az állatvédőkkel közös akciójukat, ahol több, a dobozokon már megjelenített gazdisodni vágyó kutyus is jelen volt. A siker nem is maradt el: amellett, hogy a kezdeményezés nagyon népszerű, két ebet rögtön örökbe is fogadtak. „Boldogok vagyunk, hogy sikerült felhívnunk a figyelmet egy égető problémára. Számtalan hálálkodó üzenetet és hívást kaptunk, igazán megható volt.” - nyilatkozta Barry Elwonger, a cég marketing igazgatója.

 

A jótékony akció még közel sem áll meg ezzel, hiszen a termékek utáni eladásokból befolyt összeg egy részét menhelynek ajánlották fel, hogy egy új központ építhessenek.

 

Tóth Krisztián Márk

megosztás

Bolt- és Partnerkereső

A Quebeck gyógyszermentes, egészségmegőrző termékei egyre szélesebb körben kaphatóak. Bolt- és partnerkeresőnk segítségével megtalálhatod a közeledben lévő viszonteladó partnereinket és webshophálózatunk tagjait. 

keresés

Viszonteladói és Partner Program

Saját gyártású, speciális egészségmegőrző termékeink forgalmazására Keresünk viszonteladó partnereket magyarországon és külföldön egyaránt, forgalmazói hálózatunk bővítése céljából!

csatlakozás

Blog
;