Ugat a kutyád? FIZESS bírságot!!

Blog :: Érdekességek 2019. február 13., szerda 17:22 quebeck, Szenvedélyünk a kutya

Egy franciaországi kisváros helytartói markáns lépésre szánták el magukat: Feuquiéres lakosai e héttől fizetni kényszerülnek, ha túl hangos és sokat ugató ebük miatt valaki bejelenti őket a városházán.

 

Méghozzá nem is egy enyje-benyje összegről van szó, huszonegyezer forintnak megfelelő eurót kell kiperkálni, ráadásul minden egyes alkalommal. 

A város első embere szerint a lépés nem a négylábúak ellen irányul, sokkal inkább a gazdikat szeretnék ilyen úton megregulázni, kordában tartani, jobb és felelősebb nevelésre buzdítani. Ezen kívül törvénykeztek is a városatyák, miszerint az állatok az elkerített házrészeken sem maradhatnak egyedül, a túl hangos jószágot pedig kötelező lesz a házban tartani.  

A helyi állatvédőknek ez persze cseppet sem tetszik, sokat emlegetett hasonlatuk szerint ezen az alapon a templomokat is be lehetne záratni, hiszen a harangozás ugyanúgy zajszennyezésnek számít. 

Nos, ha a büntetéssel és annak mértékével nem is értünk egyet, azt azért le lehet szögezni, hogy sok esetben a gazda figyelmesebb és odaadóbb nevelésével/viselkedésével a probléma könnyedén kezelhető (lenne). 

Magában az ugatásban semmi rossz nincs, teljesen természetes kutyaviselkedés. Azonban, ha túlzott mértékben jelentkezik, az zavaró lehet a környezetünk és sajátmagunk számára is. Ahhoz, hogy megértsük kutyánkat, tudni kell, melyik ugatásfajta mit fejez ki. Megkülönböztetünk kérlelő szándékú, izgalmi állapotú, ijedtséggel, valamint szeparációs szorongással összefüggő ugatást. 

Míg az első három okot jutalmazással, megfelelő és kitartó fellépéssel, következetes szozializációval könnyedén lehet orvosolni, addig a szeparációs szorongásból fakadó ugatással érdemes kiemelten is foglalkozni. Ez a legerősebb reakciófajta, amihez bizony már a szakember segítsége sem árthat.

Pár ötlet, hogyan kezd el kezelni a helyzetet:

Ha kedvenced ilyen problémával küszködik, lényeges, hogy amikor találkoztok, ne üdvözöld őt kitüntető figyelemmel, és az ő érdekében ugyanilyen természetességgel hagyd is magára. Ha megszokja, hogy nehezen válsz el tőle, akkor azt minden egyes alkalommal traumaként fogja megélni. 

Találj ki programot a kutyusnak! Csomagolj játékba jutalomfalatot, a ház körül rejts el valami kedvére való finomságot - így könnyedén elüti a kritikus búcsúzási időszakot, mással lesz elfoglalva, jóllehet „észre sem veszi” majd a távozásod. 

Tanítsd neki kedvenc helyet! Ösztönözd, hogy az általad választott pontot tekintse menedéknek, ahol mindig élvezettel tartózkodik. Ezt is jutalomfalatokkal tudod legkönnyebben elérni, tegyél a kiszemelt helyre ízletes rágcsálnivalót, tíz percre hagyd egyedül vele. Ha az időtartamot folyamatosan növeled, tuti a siker!

A testi és mentális munka az egyik legjobb út ahhoz, hogy a kutyának ne legyen ereje/indíttatása a szeparációs szorongás megéléséhez.  Szőrös barátod sokkal nyugodtabb lesz, ha egy kiadós játék, szaladgálás, ne adj isten, sport után hagyod magára. Ha rendszeresen és jól ütemezed a foglalkozásokat, nem fogja kétségbe ejteni a hiányod!
 

Írta: Tóth Krisztián Márk

megosztás

Bolt- és Partnerkereső

A Quebeck gyógyszermentes, egészségmegőrző termékei egyre szélesebb körben kaphatóak. Bolt- és partnerkeresőnk segítségével megtalálhatod a közeledben lévő viszonteladó partnereinket és webshophálózatunk tagjait. 

keresés

Viszonteladói és Partner Program

Saját gyártású, speciális egészségmegőrző termékeink forgalmazására Keresünk viszonteladó partnereket magyarországon és külföldön egyaránt, forgalmazói hálózatunk bővítése céljából!

csatlakozás

Blog
;