HoliSnacks - Új Partnert köszönthetünk sorainkban

Blog :: Friss hírek 2020. február 27., csütörtök 20:01 HoliSnacks, quebeck, Szenvedélyünk a kutya

Bakaló Rékát mindig is foglalkoztatták a gyógynövények jótékony hatásai, kíváncsisága egy ponton találkozott az állatgyógyászattal: ebből született meg a már megjelenésében is különleges HoliSnacks.

 

Ehhez kellett egy magánéleti lökés is, amely után Réka úgy érezte, hogy muszáj valami újba fognia. Erről ő maga mesélt Dr. Filip Dániel ügyvezetőnknek:

„Én magam nem állatorvosi vonalról jövök, a gyógynövények iránti vonzalmamtól, és a saját kutyás tapasztalataim által vezérelve kezdtem bele a HoliSnacks projekt megvalósításába. 2016-ban valami újat szerettem volna, ekkor jött a családi ötlet, hogy gyártsunk jutalomfalatokat. Mivel ezen a területen már ekkor is nagy konkurencia mutatkozott, ezért a szokványostól merőben eltérő, egyedi dologgal próbálkoztunk: funkcionális jelleget adtunk a termékeinknek, vagyis a jutalomfalatot kettő az egyben hasznos tápanyag beviteli forrásként alkalmaztuk.”

A Quebeck évek óta markánsan képviseli a funkcionális étrendkiegészítő takarmányokat, és már egy ideje tervezi a jutalomfalatok bevezetését a termékpalettáján. A HoliSnacks-el ápolt jó kapcsolatnak hála a vágyak találkoztak a lehetőségekkel, így mától már a jutalomfalatok területén is egyedit tud nyújtani a kis kedvencek és a gazdik számára:

„Öt fajta funkcionális jutalomfalatunk van forgalomban, amelyek minden korosztálynak egyaránt adhatók. A jutalomfalatok az öt leggyakoribb probléma enyhítésére és kiegészítő kezelésére szolgálnak: Ízületi, gerincproblémákból, porckopásból, valamint izomlázból adódó gyulladások és fájdalmak enyhítésére, szőr/bőr/vedlés/ekcéma/külső allergiás tünetek kezelésére, emésztési problémák, enyhébb fertőzések, illetve tápváltás során fellépő hasmenés csillapítására. Ezen kívül gyógyszeres/szteroidos kezelések és egyéb máj és vesekárosító kemikáliák (féreghajtás, spot-on) követően méregtelenítésre és a májfunkciók javítására, valamint a stresszes helyzetek oldására. Fontos kiemelni, hogy ezek nem csupán kutyáknak adhatók: macskáknál, nyulaknál, hörcsögöknél is bátran lehet alkalmazni őket. Úgy gondolom, hogy a HoliSnacks termékcsaláddal a jutalomfalatok piacán egy elég széles skálát képesek vagyunk lefedni.”

 

 

Nagyon sok kisebb testű kutyus, öleb rettentően válogatós, de az ő esetükben is hatékony alternatíva a HoliSnacks, ha egyszerre finom és hasznos jutalomfalattal akarjuk kényeztetni kedvencünket:

„Két termékünk magas gyógynövény hatóanyag tartalma mellett 40% friss marhamáj hozzáadásával készül, ezt pedig imádják az ebek. A másik háromnak pedig szintén 40% - 40% cékla, sütőtök és rizs, plusz csicseriborsó tartalma van a funkciókhoz igazodva, így ezek a pikánsan édeskés és ínycsiklandó íz világú termékek szintén nagy siker négylábú barátainknál. Az alapanyagainkat a legtisztább forrásokból szerezzük be, ugyanattól a beszállító partnertől érkeznek, akik például a bébiételekhez is szállítják a belevalót. Szárított hús jutalomfalat családunknál a klasszikusok mellett, afrodiziákumokkal is találkozhatnak a gazdik, amelyek Magyarországon ma még alig ismertek: ilyen a bikahere chips és a marhatőgy kocka. Noha ezek furcsán hangzanak, ám kedvenceink megvesznek értük! Amellett, hogy nagyon finomak, rettentően egészségesek, és nem utolsósorban sok-sok egészségügyi problémát megelőzhetnek.” 

A Quebeck bátran ajánlja a teljesen tiszta alapanyagból készülő, természetes és magas minőségű HoliSnacks termékeket, amelyek mától már a honlapunkon is elérhetők, és remek kiegészítők a készítményeink mellé. A hatás ég és föld, próbáljátok ki!

 

Tóth Krisztián Márk
 

megosztás

Bolt- és Partnerkereső

A Quebeck gyógyszermentes, egészségmegőrző termékei egyre szélesebb körben kaphatóak. Bolt- és partnerkeresőnk segítségével megtalálhatod a közeledben lévő viszonteladó partnereinket és webshophálózatunk tagjait. 

keresés

Viszonteladói és Partner Program

Saját gyártású, speciális egészségmegőrző termékeink forgalmazására Keresünk viszonteladó partnereket magyarországon és külföldön egyaránt, forgalmazói hálózatunk bővítése céljából!

csatlakozás

Blog
;