Szurkolók az állatkínzás ellen - Szeretnék a felelős állattartást „beleütni” az emberek agyába!

Blog :: Friss hírek 2018. április 23., hétfő 09:32

Futballszurkolók: a meccs utáni estén még egymással balhéznak, de másnap reggel már közös erővel lépnek fel az állatkínzók ellen. Hogy honnan és hogyan indult el az a mozgalom, ami egyre hangosabban hallatja a hangját a hangtalanokért? Kapin Ricsivel, a Szurkolók az állatkínzás ellen csoport atyjával tabuk nélkül beszélgettünk. Figyelem, szókimondó interjú következik!

 

Honnan jött a Szurkolók az állatkínzás ellen csoport ötlete?

A Fülöp eset idején - ami az utolsó csepp volt a pohárban - Budapesten, a Margitszigeten sétáltam - ekkor pattant ki a fejemből az egész. Megtettük a kezdeti lépéseket, félretettük a klubszíneket, és hamarosan már század-ezredmagunkkal Nagycserkeszen voltunk, hogy megkezdjük a harcot a tarthatatlan állapotok ellen.

Futballszurkolók vagytok, zord arcok, akik a miliőben a legkeményebbek. Hogyan tudtok mégis együtt dolgozni a rivális csapatok keménymagjával?

Gyerekkorunk óta utáljuk egymást, vagyis azt, amit a másik képvisel. De ez egy olyan jó ügy, amiért félreteszi az ember a „pártszimpátiát”, és természetesen a klubszíneket. Tudom, viccesen hangozhat, de egy fővárosi rangadó után éjjel még vadászunk egymásra, hogy másnap már ugyanezzel a srácokkal karöltve kutyákat mentsünk.

A Fülöp eset elkövetőinek megduplázott börtönbüntetése a ti érdemetek. Ezen kívül mit tartotok a legnagyobb sikereteknek?

Télvíz idején riasztottak minket egy nyitott platz közepén láncra vert amstaff kutyushoz, egy roma telepre. Kemény mínuszok voltak, és nem fogadtak minket barátságosan a helyiek, ennek ellenére mi bementünk a „tűzbe” az állatért, és kihoztuk őt. Megszabadítottuk szegényt az áldatlan körülmények közül, és amilyen hálásan nézett ránk akkor az a kutya, azt talán míg élek, nem felejtem el.  

Nagyon szép és hiánypótló kezdeményezés a tiétek. Mit gondolsz meddig juthattok?

Rengeteg tervünk van, és még csak az út legelején tartunk. A futballklubok lévén számos vidéki bástyánk van már, így tulajdonképpen egy riadólánccal az ország majd minden területére elérünk. Legfontosabb, hogy egy masszív visszatartó erőt tudjunk felmutatni, de az elrettentés a célunk, nem pedig az agresszió.

Ha egy állatot valahol nem megfelelően tartanak, mi ott leszünk, hogy kérdőre vonjuk a gazdát. Ha tud és akar változtatni a helyzeten - amiért ő maga a felelős -, akkor nem visszük el a kutyáját. Minden más esetben viszont a jogszabályok betartásával meglépjük ezt. Azért dolgozunk, hogy a bennünket támogató civilek segítségével menhelyszinten is megjelenjünk, és a pórul járt angyaloknak, új és szerető családot találjunk, segítő jobbot nyújtsunk. 

Nagyon tele van már a hócipőnk a szaporítókkal is, akik érző lények nyomorúságából akarnak meggazdagodni. Ha ezeket a sorokat olvassátok, üzenem nektek: figyelünk titeket!

Szeretnénk az állatokat kihasználó koldusmaffiát is felszámolni, a felelős állattartást és a környezetünk védelmét „beleütni” az emberek agyába. Ez persze csak képletesen értendő, de ha esetleg egy hevesebb vérmérsékletű társam kioszt néhány pofont valamelyik állatkínzónak, attól az én lelkiismeretem még tiszta marad… 

Mi a Quebecknél szellemi síkon keményen küzdünk ugyanezekért a célokért. Mit gondolsz, hogyan lehetne a felelős állattartást belekódolni az emberekbe?

Véleményem szerint nagyon határozott, markáns intézkedésekkel. Ebben az állam térfelén pattog most a labda, minden Fülöphöz hasonló, vagy bármilyen erőszakos jellegű cselekmény esetében rendszerszinten kell fellépni, példát kell statuálni. Egy alkalommal már megtörtént, reményeim szerint a törvénykezés a jövőben gyakrabban megteszi majd ezt, mert óriási a társadalmi nyomás. 

Én csak egyetlen utat látok: kapjanak tisztes szabadságvesztést, börtönt az állatkínzók! 

Lehet, hogy ezzel kellett volna kezdeni, de a végén sem fog rosszul mutatni: van kutyád? Ha igen, akkor milyen?

Természetesen van! (nevet) Oreo az én kis barátom, aki egy középkorú shih-tzu. Imádom, nagyon-nagy spanok vagyunk. De soha nem felejtem a másik imádott kutyám sem, aki már sajnos nem lehet velem. Őt Kokainnak hívták, és a karomra tetoválva örzöm az emlékét!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotók: Szurkolók az állatokért / Borsonline
 

megosztás

Bolt- és Partnerkereső

A Quebeck gyógyszermentes, egészségmegőrző termékei egyre szélesebb körben kaphatóak. Bolt- és partnerkeresőnk segítségével megtalálhatod a közeledben lévő viszonteladó partnereinket és webshophálózatunk tagjait. 

keresés

Viszonteladói és Partner Program

Saját gyártású, speciális egészségmegőrző termékeink forgalmazására Keresünk viszonteladó partnereket magyarországon és külföldön egyaránt, forgalmazói hálózatunk bővítése céljából!

csatlakozás

Blog
;